Közfeladatot ellátó szervek év eleji teendői

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény tavaly őszi-téli változásai jelentős többletfeladatot szabtak egyes szervezetekre, gondoljunk csak a közérdekű adatigények teljesítése során felszámolható költségtérítésre vonatkozó szabályozás módosítására, mely alapján az elszámolható költségek közül kikerült a munkaerő-ráfordítás, aminek következtében indokolt lett a vonatkozó belső szabályzatok felülvizsgálata, módosítása.

Az év elejétől elérhető Központi Információs Közadat-nyilvántartásba történő adatfeltöltés is új feladatot jelent az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési szerveknek, amely miatt legkésőbb február 28-ig, majd ezt követően kéthavi rendszerességgel teljesíteni kell a jogszabályban meghatározott adatszolgáltatást.

Az alábbi cikkünkben összegyűjtöttük és megválaszoltuk az adatszolgáltatással kapcsolatban felmerült legfontosabb kérdéseket, érdemes elolvasni: Útmutató a Központi Információs Közadat-nyilvántartásba történő adatszolgáltatáshoz

Hatályát vesztette a veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való eltérésről szóló kormányrendelet is, aminek következtében a tavaly december 31. napján folyamatban lévő és a kormányrendelet alapján megválaszolni szándékolt adatigényeket legkésőbb január 14. napjáig teljesíteni kell.

Nem új kötelezettség, de a közfeladatot ellátó szervek életében fontos határidő január utolsó napja, ugyanis ezen határidőig szükséges statisztikai adatot szolgáltatni a közérdekű adatigényekről. Az adatkezelők törvényi kötelezettsége az elutasított kérelmekről, valamint az elutasítások indokairól nyilvántartást vezetni, amelyben foglaltakról minden évben január 31-éig tájékoztatni szükséges a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot. Az Infotv. nem rendelkezik az elutasított közérdekű adatigénylésekre vonatkozó adatszolgáltatás teljesítési módjáról, formájáról, ezért a kötelező statisztika teljesítéséhez a Hatóság egy olyan, az alábbi hivatkozáson elérhető adatlap alkalmazását ajánlja, melyet egységesen minden adatkezelő eredménnyel tud kezelni.

Az előző évek gyakorlatát követve, a Hatóság arra kéri az adatszolgáltatással érintett adatkezelőket, hogy az elutasított adatigénylésekre vonatkozó információk mellett adjanak tájékoztatást azokról a közérdekű és közérdekből nyilvános adat megismerésére irányuló kérelmekről is, melyek 2022. év folyamán teljesítésre vagy  - amennyiben egy kérelem több adatkört is érint  - részben teljesítésre kerültek.

Ügyfeleink a GDPReg adatkezelési rendszerben vezetett közérdekű adatigények nyilvántartásából egyszerűen és könnyen letölthetik az előző évre vonatkozó statisztikai adatszolgáltatáshoz szükséges, a nyilvántartás adataival kitöltött dokumentumot. A felhasználói fiókba belépve a "Szervezet" - "Közérdekű adatigények" fül alatt a "NAIH éves jelentés letöltése" gombra kell kattintani, az adatlapot kinyomtatni és a NAIH számára (e-mailben vagy hivatali kapun keresztül) elküldeni.

A cikket készítette: dr. Farkas Beáta adatvédelmi szakjogász, GDPReg Kft.

Felhasznált források és hivatkozott jogszabályok:



NE HALOGASSA, KEZDJE EL VAGY FOLYTASSA A GDPReg RENDSZERBEN!


Hírlevél • GDPReg Kft.

Hírlevél feliratkozás

GDPReg • Adatvédelem - Kövessen minket Facebookon is!